A félelem, ami a gyomromat és az elmémet is görcsben tartotta, nem oldódott, hiába a nyugalomra intő mondat, a lágy csókok a nyakamra. Csupa libabőr lettem, mikor a már nem csak az ajkakat, de a mosolyra húzott száj miatt fogakat is éreztem a bőrömön. Rémisztő volt és érzéki, bár utóbbi akkor meg sem fordult a fejemben. Igazság szerint, a „ki a fasz ez” kérdés is csak az után, hogy a vállaimon éreztem a selymes kezeket. Leírhatatlanul fantasztikus érzés volt, bár a testem feletti uralmam elvesztése továbbra is felülírt minden egyebet.
Éreztem, hogy közelebb hajol, a haja végigsimította a nyakam. Akárhogy igyekeztem, képtelen voltam felé fordítani a fejem.
- Ne, ne is próbálkozz. Maradj veszteg! Nincs semmi baj. Légy jó fiú!
Na ezután józanodtam ki. Rég rossz, ha ezeket a mondatokat hallom, ráadásul ilyen körülmények között. Gyorsan végigpörgettem amit tudok. Csend, hideg, nő, para, nagyon para. Mivel okosabb nem lettem, csak magamra maradtam a rettegéssel, jobbnak láttam, ha lecsukom a szemeimet és várom, mi történik. Tenni úgysem tudok ellene, hát jöjjön, aminek jönnie kell. Egy kibaszott gyilkos nem pofázik, már rég eltört nyakkal vagy átvágott torokkal ülnék ernyedten a székben. Meg őszintén szólva… Egy piti gyilkos nem „csinál” csendet és a pohár úgy törik, ahogy kell. Azt még a sekélyes okkultista ismereteim ellenére is tudtam, hogy ez nem normális. Katolikus, ahogy nagyapám mondaná.
A merengésből egy pillanat alatt kirántott az, hogy oldalra fordította a fejem és másik kezével a nyakamat cirógatta, majd újra a fülembe súgott:
- Szólíts csak Angelnek. – mondta, majd ajkait végighúzta a nyakamon.
Amellett, hogy a hideg újra végigfutott rajtam és nagyot nyeltem, az első kitapintható gondolatom az volt, hogy ez valami kurva vámpír vagy vámpírkurva…. Ki más babrálna az ember nyakával… De…mint kiderült….ez a gondolatom sem…..volt…helyénvaló…
